Start
Üdvözöllek az online otthonomban! Tóth Gitta vagyok, szabadúszó webdesigner, a btc-webdesign.hu megálmodója.
„A rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjászületéshez. „
(-Ízek, imák, szerelmek)
Minden ember életében vannak hullámvölgyek. Én negyven éves voltam, mikor az addig (másoknak) felépített életem megváltozott. Covid elején elváltam, egyedül maradtam a kisfiammal, munka nélkül, kiszolgáltatott helyzetben. Nem volt más választásom, meg kellett nyomnom az újratervezés gombot. A legfőbb motivációm az életre a szabadságom volt. Tudtam, hogy saját magam akarok dönteni arról, hogy mivel és kivel töltöm a mindennapjaimat. Olyan munkára vágytam, ahol nem kellett senkinek a senkije legyek ahhoz, hogy elismerjenek, és ahol a babérokat végre én arathatom le, nem olyanok, akik egy lépést sem tettek a nehéz, küzdelmekkel teli úton.
Webdesigner lettem
Több vállalkozásötlet után, ami a vírus miatt nem valósulhatott meg, beiratkoztam az OWT Designer kurzusára (azóta több másikra is). Őszintén bevallom, az elején nagyon nehezen ment, hiszen egy olyan világba érkeztem, ami számomra teljesen ismeretlen volt. Számtalan alkalommal tettem fel a kérdést magamnak, hogy biztosan végig tudom / akarom-e csinálni? Életem során többször voltak olyan megmondó emberek, akik próbálták elhitetni velem, hogyha valamit feladok, akkor én nem vagyok kitartó. Persze, én ezt sosem gondoltam így. Véleményem szerint inkább bátorság döntést hozni a saját életed felett. Ugyanis, ha valami nem működik, akkor igenis bármikor abbahagyhatod, és kezdhetsz valami újat. Legfőképpen mert ez a Te életed.
Nagyon sokat köszönhetek ennek a tanfolyamnak és a mentoromnak, Zsunak, aki több alkalommal is átsegített ezeken a holtpontokon. Mindemellett rengeteg mindent (is) megtanított:
- Képszerkesztés
- Webgrafika
- Arculattervezés
- Webdesign
- HTML, CSS, Bootstrap, PHP
- WordPress
- Webáruház
Ezeken kívül megtanultam a munkám iránti alázatot, határaimat, az őszinte építő kritikák elfogadását, és a home office alkalmazását. Lelkem hangja végig abban támogatott, hogy előbb utóbb beérik az amiért oly sokat dolgoztam. Ma már látom, hogy ez a fejlődés párhuzamos volt önmagam gyógyításával, ezért minden egyes percért hálás vagyok. Rengeteg további tervem van még, amiket szeretnék megvalósítani, így folyamatosan képzem magam.
Ma már büszkén írhatom le, hogy egyedülálló anyaként, nem mások hátán felkapaszkodva, hanem saját erőmből és kitartásomból egy olyan online karrierbe kezdtem, amivel női vállalkozókat segíthetek abban, hogy kiteljesedve, boldog nőként / anyaként / feleségként éljenek a világ bármely pontján. Weboldal-tervezési és márkaépítési szolgáltatásaimmal a legmerészebb álmaikon túlmutató életet hozhatnak létre.
Hála
Hálás vagyok mindenkinek aki hitt bennem, vagy sem, de valamilyen formában hozzátett ahhoz, hogy ide eljussak. Elsősorban a kisfiamnak köszönöm, hogy végig kitartott mellettem, és elviselte, hogy az elmúlt időszakban kevesebb időm volt rá. Köszönöm Balázsnak, hogy sokszor éjszakába nyúlóan számíthattam rá, Emesének, hogy a vizsgamunkámban (is) támogatott, Kata barátnőmnek, mert nélküle biztosan nem sikerült volna, Gabimnak, hogy az első megrendelőm lett.
Bízom benne, hogy hamarosan neked is tudok segíteni.
Szeretettel,
Gitta
Ha te is szeretnél egy saját weboldalt amivel valóra válthatod az álmodat, vagy segítségre van szükséged, keress nyugodtan!